Régen nem írtam a blogomba. Bocsi, de sok dolgom volt. Most is minden összevissza kavarog a fejemben.
Hétvégén egyébként annyi lecke volt, hogy a blogírásra már nem jutott idő.
Először is matekból volt egyetlen feladat, de sok-sok alponttal. Mindent a füzetbe kellett beleírni, úgyhogy hiába volt könnyű, mégis sok ideig tartott.
A rázósabb "lecke" nyelvtanból volt. Mamával ugyanis végigjavítottuk azt, amit az órán műveltem, sőt: azokat a feladatokat is megcsináltuk, melyeket nem kellett volna. Most már végre tudom az öt mondatfajtát sorban: kijelentő, kérdő, felszólító, óhajtó, felkiáltó.
Hátravolt még az olvasás. Egy jó kis mese egy szegény öregemberről, akit a fia és a menye el akartak zavarni hazulról, de ettől rosszul érezték magukat, ezért a gyerekükkel végeztették el a piszkos munkát! Nem sok kedvem volt ehhez a szomorú olvasmányhoz, pedig a végén minden jóra fordul: a kisfiú alaposan megleckézteti a szüleit, akikből nagyon rendes emberek lesznek.
Én azt gondolom, hogy ez az életben is így van, viszont a Mama most közben sűrűn csóválja a fejét: szerinte az életben soha nincs úgy, mint a mesékben.
Most hívott minket Anya: útban van ide Mamáékhoz, hogy végre hazajussunk. Még mindig erős a szél.
Így hát, kedves Barátaim, egyelőre most ennyi. Bocsi még egyszer!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése